Vörös Janka e-Series

Időpont
2015. Július 12. vasárnap, 20:00–21:30
Helyszín
Rozé Rizling és Jazz Napok Óváros tér Helyszín és térkép
Vörös Janka e-Series

Bemutatkozás

"Nagggyon komoly dög." /Bágyi Balázs, a Magyar Jazz Szövetség elnöke/

Vörös Janka fiatal, friss diplomás jazz énekesnő, a 2010-es I. Országos Jazzverseny első helyezettje, 2014-ben megnyerte az Emberi Erőforrások Minisztériumától az Ablakos Lakatos Dezső jazz előadóművészi ösztöndíjat.

Az e-Series 2013-ban alakult az ország legtehetségesebb fiatal fusion zenészeiből, az ez évi Magyar Jazz Ünnepének fő helyszínén debütált, azóta számos sikeres koncerten van túl. 2014 március 21-én jelent meg első albumuk, az „introduction”, melyen a saját szerzemények mellett áthangszerelt feldolgozások is hallhatóak. Ehhez támogatást a Székesfehérvár Fejlődéséért Alapítványtól kaptak. Az idei Jazzy Rádió szervezte VII. Jazzy Dalverseny legjobb 10 dala közé jutott "Never Cute" című új szerzeményük. Emellett Richard Bona előzenekaraként léphettek fel 2014. novemberében Székesfehérváron a Vörösmarty Színházban.

A zenekar minden tagja jazz-előadóművész végzettségű, mégis – zenei nyitottságuknak köszönhetően - a jazz mellett rengeteg más műfaj is megmutatkozik dalaikban és játékukban. Zeneiségüket a jazz alapokra épülő modern hangzás határozza meg. A szokványos és meghökkentő stílusjegyek vegyítésével különleges, izgalmas zenei hatást érnek el. 

Tagok:
Vörös Janka - ének
Fövenyi Máté - gitár, sampling
Mits Marci - szaxofon
Bögöthy Ádám - bőgő
Potesz Balázs - dob

You're Not The Only Man
Never Cute 2014

facebook

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.