Németh Kyra Smallchestra

Időpont
2016. Július 11. hétfő, 18:30–20:00
Helyszín
Rozé, Rizling és Jazz Napok Óváros tér Helyszín és térkép
Németh Kyra Smallchestra

Bemutatkozás

A Németh Kyra Smallchestra egy szerencsésnek mondható találkozás eredményeként létrejött fiatal zenekar, bár a tagok meglehetősen rég óta és jól ismerik egymást mind zeneileg, mind emberi oldalról. Pallai Péterrel való véletlen találkozásuk estéjén, az akkor még csak duóként együtt zenélő fiatalok, Németh Kyra és Pingiczer Szilárd lelkesen fogadták Pallai úr meghívását a Budapest Jazz Club-ba egy koncert erejéig, a meghívástól számított 3 hónap alatt viszont bőgős nélkül próbáltak leendő koncertjükre. Süle Kornél dobossal rengeteg zenei közreműködés alapozta meg a célt, hogy ebben a formációban újra együtt dolgozzanak. Alkalmi zenésztársukkal, Oláh Péterrel, a Budapest Jazz Club-ban, a koncert előtt egy órával ismerkedtek meg és töltöttek a színpadon egy nagyon kellemes, zeneileg inspiráló estét. A zenekar végül mai formáját 2015 novemberében nyerte el, mikor is Nagy Ferenc beállt a bőgős posztra. Ebben a felállásban azóta megjárták a MÜPA Jazz Showcase és a Budapest Music Center színpadát, a Budapest Jazz Klubba pedig visszavárják a zenekart idén novemberben.  Jazz zenekaroknál szokás a zenekar vezető nevére keresztelni a band-et, így lett Németh Kyra Smallchestra , utalva a  quartettre és a bensőséges hangulatra, melyet teremteni kívánnak. Napjainkban zajlik a zenekar összeforrasztása, a repertoár és egyúttal az irányvonal harmonikus kiválasztása, és reményeink szerint ez az út lesz közös kalandjaink legszebbje! A műsor alapvetően egyfajta tisztelgés azok előtt a zeneszerzők és előadók előtt, akik olyan örökérvényű melódiákkal ajándékozták meg a hallgatókat, melyek minden korszakban tartalmat és élményt adnak a zenésznek, és a befogadó füleknek egyaránt.

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.