Lombos úr

Időpont
2017. Július 8. szombat, 22:00–23:30
Helyszín
Rozé, Rizling és Jazz Napok Óváros tér Helyszín és térkép
Lombos úr

Bemutatkozás

Lombos Mártonként anyakönyveztek 1974-ben. A balassagyarmati gyermekkor és a felsőfokú tanulmányaim után lettem egy srác csupán a sok közül, ki vidékről a (fő)városba került.

Voltam a Warpigs zenekar tagja, dolgoztam a Fix TV-nél, 2002-től kezdve dalszövegeket írtam és írok a magyar zenei élet művészeinek. Szövegeimet magukévá tették az elmúlt években a teljesség igénye nélkül: Takács Nikolas, Oláh Gergő, Tóth Vera, Nagy Adrienn, a Group’n’Swing zenekar, Gáspár Laci, a Sugarloaf, Emilio, Weisz Viktor, a Back II Black, Hooligans, és még sokan mások.
2010-ben első helyezett és a legjobb szövegíró lettem a Jazzy Jazz Dalversenyen a Jazz utca 10. című dalommal. A Ridikül tévéműsor főcímdala is a nevemhez köthető, de más televíziós csatornák műsoraiban is hallhatók a szerzeményeim.
Dolgozom színházi darabon, musicalen, dalszövegíróként és zenei vezetőként egyaránt, többek között a Dumaszínház - Gólem színház közös darabján a Zs-kategórián, és az Orfeum színpadán nagy sikerrel szereplő Anyád kínján.
Több éve vezetek szövegírói kurzusokat zenei táborokban, illetve az 5letszobrász alkotói kör ötletgazdája vagyok.

A VeszprémFesten - immáron második alkalommal - nagyszerű zenész barátaimmal és ezúttal mint Lombos úr lépek fel nagyon nagy örömömre, ahol a már jól ismert Voodoopest című lemezünk közismert dalai is felcsendülnek majd. 

A zenekar tagjai:

  •  Lombos Márton - azaz Lombos úr – ének
  • Cseh Balázs - dob
  • Rieger Attila – gitár
  • Juhász Attila - zongora
  • Piri Béla - bőgő
  • Dennert Árpád - szaxofon és vokál

Honlap: www.lombosur.hu
Facebook: https://www.facebook.com/lombosur/

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.