Mojo WorKings

Időpont
2018. Július 11. szerda, 22:00–23:30
Helyszín
Rozé, Rizling és Jazz Napok Óváros tér Helyszín és térkép
Mojo WorKings

Bemutatkozás

2011-ben Budapesten alakult magyar blues együttes, zenéjében a tradicionális blues, a hatvanas évek beat, country, jug, illetve a későbbi korok pop dallamainak világát ötvözi, esetenként jazzes, sajátos hangvétellel.

Alapító tagjai: Honfi Imre Olivér, Horváth János és Szabó Tamás.

A zenekar trió és kvintet formában működik. Gyakran használnak Magyarországon még kevéssé ismert, de másutt tradicionálisnak számító hangszereket: diddley bow-t, stompboxot, extra harmonikákat (pl. harmonettát és polyphoniát), ukulele-t, washbord-t, hangzásvilágukban mégis a háromszólamú ének a legjellegzetesebb.

A zenekar vezető: Szabó Tamás már több, mint 30 éve jelentős szerepet játszik a blues zene, illetve a szájharmonika hazai elismertetésében. Művészetét jellemzik a kapott elismerések, mint a Hohner World Championship, outstanding megosztott 5. hely 1993-ban, az Emerton-díj a Palermo Boogie Gang-el szintén 1993-ban és az Artisjus-díj 2009-ben.

Számos alkalommal lépett fel hazai és nemzetközi pop és blues sztárokkal koncerteken és lemezeken egyaránt, mint pl. Presser Gábor, Zorán, Lerch István, Balázs Fecó, Szentpéteri Csilla, Balkan Fanatic, Quimby, Hobo Blues Band, Bon-Bon, Rúzsa Magdolna és Charlie. Ripoff Raskolnikov, Larry Garner, Tim Lothar, Chester Washington.

A Mojo WorKings eddig megjelent lemezei:

  • „Back in the Day” 2012.
  • „Long Step” 2015.
  • „Just Another Button” 2016.
  • „Travelling Blues Nights" 2017.
    (A Mojo WorKings közös lemeze a dán Tim Lothar énekes gitárossal.)

Külföldi fellépéseik közül említésre méltó Finnország, Németország, Olaszország. Szerbia és Szlovákia, Franciaország. 2016 áprilisban 21 európai fellépő között ők képviselték Magyarországot a European Blues Union által szervezett, 6. European Blues Challenge-n. A helyszín Torrita di Siena volt, Olaszországban.

Tagok:

  • Honfi Imre Olivér
  • Horváth János
  • Szabó Tamás

Állandó vendégek:

  • Mezőfi István
  • Pengő Csaba

www.mojoworkings.hu

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.