Vaya Con Dios

Időpont
2014. Július 17. csütörtök, 21:00
Helyszín
Nagyszínpad Szentháromság tér Helyszín és térkép
Vaya Con Dios

Bemutatkozás

Több mint 20 éve már, hogy Dani Klein, Dirk Schoufs és Willy Lambregt megjelentette Vaya Con Dios nevű gipsy-blues triójuk debütáló albumát. Még a zeneipar szekemberei is azt jósolták nekik, hogy sosem jutnak majd sehova: akusztikus zenéjüket túl nehéz volt műfajba sorolni, túl keménynek tűnt a piac számára. Valóban, szándékosan voltak eklektikusak: zenéjük keveréke volt a blues alapú lounge-nak, a latin hatású popnak és a memphisi soulnak. De első, pimaszul szexi kislemezük, a Just a Friend of Mine sikere után az együttes neve ismertté vált Belgiumban. Két évvel később második, Night Owls című albumuk pedig meghozta a nemzetközi hírnevet is. Rajongóik, akik lélekkel teli zenére szomjaztak, a szintetikus new wave után szinte falták a csípős stílusú belga csapat muzsikáját, a gyors, jazzes Nah Neh Nah-t ugyanúgy, mint a lassú, fülledt Dani Klein klasszikust, a What’s a Womant. A véget nem érő turnék és tévészereplések során a közönséget mindig meglepte és elvarázsolta, hogy egy belga lányt lát a színpadon, akinek hangja alapján addig egy déli bluesénekest képzelt el. Ez a hang két évtized során mit sem vesztett érces erejéből - mély, sajátságos és tökéletesen magabiztos. 

A hírnév súlya mindig veszélyes, az együttes hamarosan fel is oszlott. Nem sokkal Dirk tragikus halála után, Daninak össze kellett szednie magát, és dönteni. Elhatározta, hogy Vaya Con Dios név alatt folytatja szóló előadóként, tisztelegve az együttest alapító zenészek előtt, akik segítették karrierje kiteljesedését.

Egyértelműen jó döntés volt. Három albummal és két válogatás lemezzel később a Vaya Con Dios rajongói világszerte több mint 10 millió albumot vásároltak meg. Dani sikerszámainak – Puerto Rico, Heading for a Fall, Don’t Break My Heart – szövegei mély érzéseket közvetítettek, költőien szóltak a tönkrement kapcsolatokról és a rideg visszautasításokról.

2009-ben Dani Klein franciául is megjelentegy albumot. Comme on est venu... – imádott, nagy francia dalszerzői, Jacques Brel, Georges Brassens és Barbara nyomán Dani metaforikus dalai a szerelmet hajótöréshez hasonlítják, és a bánatot enyhítő egyszerű szépségről szólnak. „Akik meghallgatják ezt az albumot, azt mondják, a hangzása még mindig nagyon Vaya Con Dios-os” – mosolyodik el Dani. Nem véletlenül. Megváltoztathatod a nyelvet, de Dani Klein hitét, hangját és szenvedélyét nem tudod megváltoztatni.

Az együttes világszerte folyamatosan turnézik. Isztambultól Helsinkiig, Jeruzsálemtől Montrealig, Szentpétervártól Bejrútig, és vissza, a Vaya Con Dios több mint 40 országban koncertek százait adta, szinte mindegyiket telt ház előtt. Veszprémbe is a legnagyobb slágereiket hozzák el.

Közreműködnek:
Dani Klein - ének
Francis Perez - gitár
Red Gjeci - hegedű
Tim De Jonghe - dob és ütős hangszerek
William Lecomte - zongora
Marcel Serierse - dob
Salvatore La Rocca - basszusgitár
Maria Lekranty - vokál
Defi J - vokál

Vaya Con Dios - Nah Neh Nah
Vaya Con Dios - Puerto Rico

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.