Somló Tamás és barátai

Időpont
2014. Július 17. csütörtök, 18:00
Helyszín
Jezsuita kolostor Jezsuita kolostor Helyszín és térkép

Bemutatkozás

Somló Tamás egy csokorra valót nyújt át több évtizedes pályafutása dalaiból, melyek tolmácsolásában sokat próbált zenész barátai segédkeznek. A legsikeresebb LGT dallamok mellett játszanak az ős-Omegától, valamint Tamás szólólemezeinek anyagából is. A koncerteket a felszabadult örömzenélés szokta jellemezni, mely garantálja a közönség kiváló hangulatát.

Közreműködnek
Somló Tamás - ének 
Locsmándi Bence - gitár 
Gyöngyösi Gábor - zongora 
Szentmihályi "Michel" Gábor - dob

Somló Tamás 
énekes, basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző, artista és jogász. Legismertebb a Locomotiv GT énekeseként, s több sikert aratott dal szerzőjeként. 
A Práter utcai Általános Iskolában tanult, amelynek zenetagozatára íratták be, ahol hegedűn játszott. Később Heinemann Sándornak, a Roayal Orfeum tulajdonosának hatására került az Állami Artistaképzőbe, ahol zsonglőr, akrobatika, tánc,balett, pantomim és karate volt a tananyag. Artistaként körbeutazta a világot a Luxor nevű csoportjával. 2004-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett jogi diplomát. 
Elsősorban a Locomotiv GT énekeseként, basszusgitárosaként, szaxofonosaként ismert, de korábban rövid ideig az Atlasznak, ezt követően az Omegának és más együtteseknek is tagja volt. Több szólólemeze is megjelent. Sikeres dalok szerzője. A legismertebbek: Álomarcú lány; Ülök a járdán; Valamit mindig valamiért; Boogie a zongorán; Primadonna; Nagyon kell, hogy szeress; Annyi mindent nem szerettem még.

Zenekarai
Omega (1964–1967)
Kex (1969–1971)
Non Stop
Locomotiv GT (1973–)

 

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.