Bősze Bea and the George can play

Időpont
2014. Július 15. kedd, 20:00
Helyszín
Rozé, Rizling és Jazz Napok Óváros tér Helyszín és térkép
Bősze Bea and the George can play

Bemutatkozás

A Bősze Bea and the George can play tagjai már több mint 16 éves szakmai múltra tekintenek vissza. Pályafutásuk során nem ez az első zenekar, ahol együtt muzsikálnak. A közös zenei élmények hozták bennük az elhatározást, hogy 2012-ben zenekart alapítsanak.

A zenekar a nagyérdemű által is jól ismert kedvenc pop, rock és jazz dalokat dolgozza át sajátos hangulatba. 

Ahol sok ember gyűlik össze ott mindig jó alapot tud biztosítani a lágy zenei háttér. A kellemes hátérzene nem veszi el a fókuszt a lényegről, csupán kiegészíti azt az élőzene varázsával.

A BB and the George can play zenekar muzsikája egyaránt kiváló koncert muzsika és megfelelő aláfestés fogadásokon,  rendezvényeken.

 

Tagok
Bősze Bea – ének, vokál
Berényi György – gitár, ének, vokál
Honfi Imre Olivér – nagybőgő, basszusgitár, ének, vokál
Kiss Zsolt László – dob, ütőhangszerek

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.