Youssou Ndour

Időpont
2014. Július 19. szombat, 21:00
Helyszín
Nagyszínpad Szentháromság tér Helyszín és térkép
Youssou Ndour

Bemutatkozás

 

Az 1959-ben született Youssou Ndour alapkőnek számít a szenegáli zenében és elbeszélő előadó-művészetben, s ez művészi személyiségének védjegyévé vált. 
Tevékenységét tradicionális “griot” énekes-előadóként kezdte. Két év utcai színházi szereplés után Youssou karrierje 1972-ben indult be igazán, mindössze 13 évesen. Ekkor halt meg Papa Samba Diop, a dakari Star Band “Mba” néven ismert vezetője. Youssou az ő emlékének szentelve előadott egy dalt, amelyet ott, a helyszínen írt, a szenegáli Saint-Louis Stadion színpadán. A dal végén a közönség felállva, vastapsban tört ki.
1981-ben, elhagyva a dakari Etoiles együttest, Youssou megalakította az iránymutató Super Etoile zenekart. 1984-ben mutatkozott be Párizsban az  Africa Fête-n, a mali származású Mamadou Konté szervezte afrikai kulturális fesztiválon.
Peter Gabriellel találkozva 1984-ben, Youssou Ndour csatlakozott a "Band Aid for Ethiopiához"; 1988 pedig énekelt a Wembley-ben,  amikor Nelson Mandela szabadult, majd fellépett Stinggel, Tracy Chapman-nel és Bruce Springsteennel az Amnesty International támogatásáért.
1990-ben jelent meg egyik legcsodálatosabb albuma, a Set, rajta a Medina című dallal, egy tiszta, nosztalgikus és elégikus szerzeménnyel, benne a Közel-Keletet idéző trombitával.
1996-ban vált világhírűvé a 7 Seconds-nek köszönhetően, amelyet Neneh Cherry-vel duettben énekelt (1994-ban jelent meg a Wommat című albumon Bob Dylan Chimes of Freedomjával együtt). Ekkor rögzítette a nagyszerű Yandé Codou Sènével eredeti, szenegáli griot hagyományok szerinti stílusban a Voices of the Heart of Africát.
2003-ban felvette a murid vallást a spirituális iszlám szufik hagyományai szerint, s ennek tiszteletére kiadta az Egypt című albumot Kairóban. Két évvel később, 2005-ben iszlám toleranciát hirdető himnuszáért Grammy-díjat kapott: Shukran Bamba ─ egy forró köszönetnyilvánítás Amadou Bamba sejknek, a Murid Testvériség alapítójának: "Te tanítottál a megbocsájtásra és a könyörületre, s az erőszak és az arrogancia elutasítására." 
Eddigi utolsó albuma, a Dakar-Kingston 2010-ben látott napvilágot, ezen a legendás jamaikai énekesnek, Bob Marley-nak tiszteleg, s a reggae-hez kapcsolódó zenei szálakat fűzi fel rajta. 2011-ben a Yale Egyetem tiszteletbeli doktorrá avatta, Szenegálban pedig turisztikai miniszternek nevezték ki. 2013 augusztusában elnyerte a jelentős Polar Music djíat. 

3 év kihagyás után most újra visszatér a zenéhez, amely politikai szerepvállalása miatt az elmúlt években háttérbe szorult.

Közreműködnek:
Youssou NDOUR - ének
Abdoulaye LO - dob
Moustapha GAYE - gitár
Pape Oumar NGOM - gitár
Assane THIAM - tama
Babacar FAYE - ütős hangszerek
El Hadji FAYE - ütős hangszerek
Birame DIENG - vokál
Pascale Kameni CAMGA - vokál
Moustapha FAYE - billentyűs hangszerek
Jean Jacques OBAM EDJOO - basszusgitár
Alain OYONO - szaxofon
Pape Moussa SONKO - tánc, ütős hangszerek

 

Youssou Ndour | Mole & Thiebou Dieune ( Bercy 2013)
Le Grand Bal: Youssou Ndour et le Super Etoile
Youssou Ndour - 7 Seconds ft. Neneh Cherry

Ugyanezen a helyszínen

Fellépők helyszín szerint

A fesztivál a zsebedben

Program, értesítések és térkép a VeszprémFest alkalmazásban.

Támogatóink és partnereink

Büszkék vagyunk arra, hogy térségünk vállalatai elkötelezettek a helyi kultúra és közösség életének folyamatos fejlődésében, közös értékeink megőrzésében.

Kiemelt támogató

Támogatóink

Fenntarthatósági partnerünk

Intézményi partnerünk

IT partnerünk

Logisztikai partnerünk

Médiapartnereink

Szakmai szervezetek

Hírlevél

Fellépők, jegyakciók és fesztiválhírek elsőként, egyenesen a postafiókodba.

Havonta legfeljebb két levél. Bármikor leiratkozhatsz.